Morzsi ♀
Bogár, a három éves fekete mudi szuka 2023.07.24.-én került egyesületünk gondozásába. Szívféreg tesztje negatív, chipje, oltásai megvannak, ideiglenes helyén egy tacskóval és egy mudival él
18726905-1-08 (Mudi Fajtamentő Egyesület)
OTP 11742032-20012577

Ha úgy érzed, felelősségteljes gazdája tudnál lenni egy mudinak, nézz szét védenceink között.
A Mudi Fajtamentő Egyesület elődje, a Mudimentő Szolgálat 2005. áprilisában jött létre egy, az Illatos útra bekerült mudi miatt. Ekkor jött az ötlet, hogy szervezetten kellene segíteni a rászoruló mudikon, gyűjteni az információkat, összehozni a gazdára váró árva mudikat és a mudira vágyó embereket.
A Mudi Fajtamentő Egyesület fennállásának több, mint 2 évtizede alatt többszáz mudit segített új gazdához. Mindig örömmel tölt el minket, amikor látjuk, olvassuk, hogy egy-egy védencünk már boldog életet él szerető gazdákkal, és ennek mi is részesei lehettünk.
A Mudi Fajtamentő Egyesület elődje, a Mudimentő Szolgálat 2005. áprilisában jött létre egy, az Illatos útra bekerült mudi miatt. Ekkor jött az ötlet, hogy szervezetten kellene segíteni a rászoruló mudikon, gyűjteni az információkat, összehozni a gazdára váró árva mudikat és a mudira vágyó embereket.
A Mudi Fajtamentő Egyesület fennállásának több, mint 2 évtizede alatt többszáz mudit segített új gazdához. Mindig örömmel tölt el minket, amikor látjuk, olvassuk, hogy egy-egy védencünk már boldog életet él szerető gazdákkal, és ennek mi is részesei lehettünk.
Bogár, a három éves fekete mudi szuka 2023.07.24.-én került egyesületünk gondozásába. Szívféreg tesztje negatív, chipje, oltásai megvannak, ideiglenes helyén egy tacskóval és egy mudival él
Mimóza 2023.11.11-én került az egyesület gondozásába a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesülettől. Egy elhagyott háznál élt egy kutyafalkában Szőkedencsen. Fiatal, max. másfél éves kis testű cifra
Bogár, a három éves fekete mudi szuka 2023.07.24.-én került egyesületünk gondozásába. Szívféreg tesztje negatív, chipje, oltásai megvannak, ideiglenes helyén egy tacskóval és egy mudival él
Egy mudi szaporítótelep felszámolása miatt keresett meg bennünket Dalmadyné Banai Andrea, állatvédő. 10 felnőtt és 3 kismudit tudunk kimenteni onnan, és ezzel ez a szaporítótelep,
Ha az örökbefogadás mellett döntesz, nem csak az örökbefogadott mudin segítesz, hanem lehetőséget adsz arra, hogy egy másik kutyus is esélyt kapjon. Az Egyesület anyagi korlátai sajnos végesek, ahogyan az önkénteseink kapacitása is, ezért az örökbefogadással férőhelyet és anyagi forrásokat szabadítasz fel arra az esetre, ha új segítségre szoruló mudi érkezne hozzánk.
Az örökbeadásra váró kutyusainkról igyekszünk mindig a legteljesebb leírást adni, így tudni fogod, hogy aktivitása, gyerekekkel, más háziállatokkal való viszonya alapján ki illik a családba leginkább. Az általunk örökbeadott kutyusok ivartalanítva, chipelve, féreghajtva kerülnek új családjukhoz.
Számtalan visszajelzést kapunk egykori védenceinkről, akik családi kedvencként vagy különböző kutyás sportokban, terelésben remekelnek új gazdájuk oldalán.

Adószámunk: 18726905-1-08 (Mudi Fajtamentő Egyesület)
Mimóza 2023.11.11-én került az egyesület gondozásába a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesülettől. Egy elhagyott háznál élt egy kutyafalkában Szőkedencsen. Fiatal, max. másfél éves kis testű cifra szuka. Szívféreg tesztje negatív, nálunk oltást, chipet kapott. Egyelőre nevéhez illően nagyon meg van ijedve, de lassan oldódik. Ivartalanítás és szocializálás után lesz örökbe fogadható. Jelenleg Veszprém megyében él az egyesület ideiglenes befogadó családjában. Jelenleg
Nagyon büszkék vagyunk Nórira, aki két kutyájával – köztük a tőlünk örökbefogadott Villámmal – képviseli hazánkat a Dog Puller Világbajnokságon!
Szaporítótelep felszámolása – 13 mudi megmenekült Egy mudi szaporítótelep felszámolása miatt keresett meg bennünket Dalmadyné Banai Andrea, állatvédő június 10-én. 10 felnőtt és 3 kölyök mudit tudunk kimenteni onnan, és ezzel ez a szaporítótelep szerencsére megszűnik.
Mimóza 2023.11.11-én került az egyesület gondozásába a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesülettől. Egy elhagyott háznál élt egy kutyafalkában Szőkedencsen. Fiatal, max. másfél éves kis testű cifra szuka. Szívféreg tesztje negatív, nálunk oltást, chipet kapott. Egyelőre nevéhez illően nagyon meg van ijedve, de lassan oldódik. Ivartalanítás és szocializálás után lesz örökbe fogadható. Jelenleg Veszprém megyében él az egyesület ideiglenes befogadó családjában. Jelenleg
Nagyon büszkék vagyunk Nórira, aki két kutyájával – köztük a tőlünk örökbefogadott Villámmal – képviseli hazánkat a Dog Puller Világbajnokságon!
© Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | Süti szabályzat