PANKA – MOST MÁR TÉNYLEG OTTHON VAN. ÖRÖKRE. 
Vannak történetek, amelyeknél az embernek összeszorul a torka…
Amikor meglátjuk a fotókat, eszünkbe jut az a kicsi, megtört testű kutyus, akit elütöttek, majd egyszerűen magára hagytak az út szélén. 
Panka akkor még nem tudhatta, hogy mi vár rá.
Nem tudhatta, hogy lesz-e még valaha egy meleg fekhelye…
hogy lesz-e valaki, aki megsimogatja…
hogy lesz-e valaki, aki nem hagyja magára, amikor fáj. 
Csak ott volt… sérülten, kiszolgáltatva, félelemmel.
A gerinctörés miatt azonnal műteni kellett. Hosszú hónapok következtek. Műtét, kezelések, kontrollok, rehabilitáció, aggódás, könnyek és rengeteg imádkozás azért, hogy Panka egyszer majd újra boldog kutya lehessen. 
És mi csak reméltük…
Reméltük, hogy egyszer majd eljön az a nap, amikor már nem a sérüléseiről, nem a műtétjéről és nem a fájdalmairól kell beszélnünk.
Hanem arról, hogy Panka boldog. 
Panka pedig közben megkapta azt, amire talán egész életében várt.
Henriettát és Lacit. 
Ők először csak ideiglenesen nyitották ki előtte az otthonuk ajtaját.
De az idő múlásával valami megváltozott.
Panka nem egyszerűen egy kutya lett az életükben.
Panka a családtag lett. 
Ott voltak mellette a nehéz napokon.
Ápolták.
Gondozták.
Vigyáztak rá.
Ölelték, amikor szüksége volt rá.
És megtanították neki, milyen érzés az, amikor valakit tényleg, feltétel nélkül szeretnek.
És most…
Most végre kimondhatjuk azt, amire olyan régóta vártunk. 
 Panka túl van az ivartalanításon.
Pankát hivatalosan is örökbe fogadták.
Henrietta és Laci lettek az ő örök családja.
Pankának többé nem kell attól félnie, hogy újra elhagyják.
Nincs több ideiglenes otthon.
Nincs több bizonytalanság.
Nincs több várakozás.
Nincs több kérdés, hogy vajon meddig maradhat ott, ahol szeretet veszi körül.
Panka végre HAZATALÁLT. 
És talán nincs is annál meghatóbb, mint amikor arra gondolunk, hogy az a kislány, akit valaki egyszer az út szélén hagyott…
ma már egy szerető otthonba alszik el.
Van, aki várja otthon.
Van, aki félti.
Van, aki megsimogatja.
Van, aki kimondja a nevét szeretettel.
És van egy hely, ahol örökre ő az otthon része. 
Henrietta és Laci…
Köszönjük nektek.
Köszönjük, hogy nemcsak egy ajtót nyitottatok ki Panka előtt, hanem a szíveteket is.
Köszönjük, hogy amikor már nem lehetett egyszerűen csak ideiglenesnek nevezni ezt a kapcsolatot, kimondtátok:
„Ő a mi kutyánk.” 
Köszönjük a türelmeteket, a kitartásotokat, az ápolást, az aggódást, az öleléseket és azt a rengeteg szeretetet, amit Panka kap tőletek.
És köszönjük mindenkinek, aki Panka útján valaha mellé állt.
Aki segített. Mudi Fajtamentő Egyesület Betty Vidra Henriett Sárvári Dalmadyné Banai Andrea Hajnalka Ujj és ti aki lelkileg mellettünk volt.
Aki adományozott.
Aki megosztotta a történetét.
Aki drukkolt neki.
Aki aggódott érte.
Aki hitt benne akkor is, amikor még olyan hosszú volt előtte az út. 
Mert minden segítség számított.
Minden egyes forint.
Minden megosztás.
Minden jó szó.
Minden remény.
És ma, amikor Pankára nézünk, egyetlen dolgot érzünk:
MEGÉRTE. 
Megérte minden könny.
Megérte minden álmatlan éjszaka.
Megérte minden aggódás.
Megérte minden kezelés.
Megérte minden kilométer.
Mert a történet, ami egy út szélén kezdődött fájdalommal és magánnyal…
most egy otthonban folytatódik szeretettel. 
Panka, kislány…
Most már nem kell félned.
Nem kell keresned.
Nem kell várnod.
MEGÉRKEZTÉL. 
És most már tényleg kimondhatjuk:
PANKA OTTHON VAN.
PANKA GAZDIS.
PANKA SZERETVE VAN.
ÉS PANKA ÖRÖKRE HAZATALÁLT

Hálás szívvel:
Mudi Fajtamentő Egyesület